Receptek

MENÜ

Brassói aprópecsenye

 

Hozzávalók:
3 szelet csont nélküli karaj
1 fej vöröshagyma
10 dkg szeletelt bacon szalonna
10 dkg füstölt szalonna
2 nagyobb szem főtt krumpli
6 gerezd fokhagyma
só és frissen őrölt bors

Elkészítés:
A főtt krumplikat nagyobb kockákra vágom, majd egy közepes méretű serpenyőben kevés olajon - szépen egymás mellett, hogy ne lógjanak egymásra a kockák - megpirítom.
A füstölt szalonnát gyufaszálnyi vékonyan felcsíkozom, majd egy másik nagy serpenyőbe dobva kevés olajon üvegesre pirítom ugyanennyi vékony csíkokra vágott bacon szalonnával.
Amíg a szalonna pirul, apróra vágom a hagymát, és amikor kész, a szalonna mellé dobom ezt is.
Aztán fogom a karaj szeleteket (ha kicsit vastagabbak, óvatosan vízszintesen megfelezem őket), nagyon vékonyan felcsíkozom, és már megy is a szalonnás hagymára. Kicsit sózom, aztán már nyomom is rá a fokhagymákat. Addig kevergetem az egészet, míg meg nem puhul a hús. A végén pedig, csak ízlés szerint borsozom, és már tálalok is; a megpirult krumplikockákat összekeverem a raguval és kész.

Elkészítési idő: 45 perc

 

 

Bolognai spagetti

 

Hozzávalók (4 adagra)

A szószhoz:
44 evőkanál olaj
11 nagy fej vöröshagyma
44 gerezd fokhagyma
kb 5050 ml víz - felöntéshez
kb 33 nagy csipet só
ízlés szerint őrölt fekete bors
kb 11 púpozott teáskanál oregánó
kb 11 púpozott teáskanál bazsalikom
250250 g darált sertéshús
250250 g darált marhahús
200200 g paradicsom püré

A tésztához:
22 l víz
11 kiskanálnyi só
5050 ml olaj
300300 g nyers spagetti tészta

A díszítéshez:
friss bazsalikom
reszelt trappista sajt, vagy parmezánsajt

Elkészítés

 A vöröshagymát megtisztítjuk, és finomra aprítjuk. A fokhagymákat megtisztítjuk, kivesszük a közepét, összetörjük. Ledaráljuk a húsokat. Olajat melegítünk, a vöröshagymát üvegesre pirítjuk, majd rátesszük az áttört fokhagymát, és rögtön fel is öntjük vízzel, hogy meg ne égjen a fokhagyma. Hozzákeverjük a darált húst, sót, borsot, és a fűszereket. Készre pároljuk a húst - szükség esetén plusz vízzel, fedő alatt - kb 15-20 perc alatt. Ezután paradicsompürével összekeverjük, ha szükséges cukrozzuk. Pár perc alatt kissé összepirítjuk a paradicsommal is.
Ha szükséges felönthetjük még egy kevés vízzel igény szerint mielőtt levesszük a tűzhelyről, ha kevés a szaftja. Ezzel kész is a szósz! A tésztát enyhén sós, olajos vízben kb 10-20 perc alatt készre főzzük, majd leszűrjük, átmossuk. A szószt a tésztával összekeverve, sajttal megszórva, friss fűszerekkel dekorálva tálaljuk.

 

Szavazás

Melyik a kedvenced?
Sajtkrémleves
Húsleves
Aranygaluska
Lasagne
Brassói aprópecsenye
Bolognai spagetti
Túrógombóc
Mézes krémes
Asztali nézet